Fontos hír az arany szempontjából: Nem biztos, hogy itt a Fed-kamatemelés ideje

A Fed közelgő kamatemelésének két kritériuma közül inkább csak az egyik teljesül: a munkaerőpiaci. Az infláció alapján viszont nem lehet még biztosan azt mondani, hogy eljött a kamatemelés ideje – nyilatkozta a bostoni Fed elnöke.

A Fed kamatemelésének munkaerőpiaci kritériuma nagyrészt már teljesült, ugyanakkor a másik tényező nem ennyire egyértelmű – közölte ma a bostoni Fed elnöke, Eric Rosengren. Az inflációs mutató még nem biztos, hogy eléri azt a szintet, ami a kamatemelést bátorítaná. A globális gazdaság lassulása ugyanis visszavetheti az inflációt.

A nyilatkozat alapján bizonytalan, hogy a kamatemelés mellett vagy ellen foglalt-e állást a jegybankár – írja a Marketwatch.

A piaci szereplők már azzal számoltak, hogy akár szeptemberben jöhet az első kamatemelés a Fednél, hosszú évek óta először. Rosengren idén nem szavazó tagja az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci bizottságának, de osztja a többi bankár véleményét, miszerint az első kamatemelésnek nem lesz igazán nagy hatása. Várakozásai szerint az alacsony inflációnak köszönhetően a Fed kamatemelése fokozatos lesz a korábbi szigorítási ciklusokhoz képest – írja a CNBC.

forrás: portfolio.hu